A szláv írásbeliség és a bolgár kultúra napja

Május 24-e olyan ünnep, amilyen egyetlen másik nemzetnek sincs a világon – az írásbeliség, az oktatás és a kultúra ünnepe.

Május 24-e az egyik legszentebb bolgár nemzeti ünnep. A szent fivéreket, Cirillt és Metódot, a szláv ábécé megalkotóit már a középkorban szentté avatták. Külön ünnepük van – Cirillé február 14-én, Metódé április 6-án. Az ortodox egyház megemlékezik róluk a Hét Szent ünnepén, július 27-én is – ez a fivérek és öt tanítványuk, Kelemen, Naum, Angelarij, Gorazd és Száva napja. Az újjászületés idején Szent Cirill és Szent Metód napját, május 11-ét 1851-ben ünnepelték meg először a plovdivi osztályokra bontott iskolában. Fokozatosan össziskolai és összbolgár ünneppé vált, melyen a két szentről emlékeznek meg. A felszabadulás után május 11-ét továbbra is megünnepelték, s az idők folyamán – március 3-ával együtt – Bulgária nemzeti ünnepeinek sorába emelték. A betűk ünnepe mindnyájunk számára különleges dátum. Akárhol is él, az embernek őriznie kell magában e fényes májusi nap életörömmel teli hangulatának emlékét.
E napon csendül fel ünnepélyesen a „Indulj, újjászületett nemzet” – a bolgár oktatás, kultúra és a szláv írásbeliség ünnepi himnusza.
Születésének körülményei igen érdekesek. A szöveg szerzője, Sztojan Mihajlovszki 1892-ben írta meg a verset. Az eredeti szöveg a Szent Cirill és Szent Metód Himnusza címet kapta, és 14 strófából áll, melyek közül ma leggyakrabban az első hatot énekeljük. 1901-ben Panajot Pipkov zeneszerző egy tanítványa tankönyvében rátalált a versre. Olyan erős ihlet szállta meg, hogy csupán mintegy négy óra alatt megírta hozzá a zenét. Az „Indulj, újjászületett nemzetet” 21 nyelvre fordították le.