Meszecsinka

Oláh Annamari (ének) és Biljarszki Emil (zongora, gitár) 2009 óta játszanak Meszecsinka néven, ami bolgárul holdacskát jelent. Zenéjükről a Lángoló Gitárok a következőket írja: „A bensőséges, sanzonos pillanatok éppúgy beszippantanak, mint a sodró, már-már rockandrollos menetek; mindent áthat egy olyan sűrű és tapintható atmoszféra, amiben a zenei nyelv összetevőin túl az európai összkultúra esszenciája szólal meg”.

2011 májusában a zenekar közel száz jelentkező közül megnyerte a Folkbeats tehetségkutató első díját – amerikai turnét. A Dunaparty Fesztivál keretében Meszecsinka több ezer embernek játszott a Clark Ádám téren felállított színpadon, Bulgáriát képviselve.

A MÜPÁ-ban tartott Népzene Ünnepén játszott a műfaj legjobbjaival együtt, a Fidelio szerint „a legeredetibb hangzást produkálva”. A zenekar nemzetközi sikere német kiadáshoz vezetett – a hamburgi Hiperbole Records kiadta és terjeszti is a Meszecsinkát az egész világon.

 

Kapcsolat:
meszecsinka@gmail.com